A cégcsoport közel 30 fő elhelyezésére alkalmas társasházat épített Nagyatádon, amelyet azok a távolabbi településen élő és a vállalatnál dolgozó munkatársak, elsősorban pályakezdő fiatalok vehetnek igénybe, akiknek gondot okoz a mindennapi bejárás, vagy még nem engedhetik meg önálló lakás fenntartását.

„Vannak olyan munkatársaink, akik 50-60 kilométerről járnak be dolgozni, de előfordul az is, hogy – bizonyos speciális szaktudást igénylő pozíciók esetén - az ország távolabbi részéből is érkeznek jelentkezők egy-egy álláshirdetésre. Sokszor felmerült igényként, hogy tudjuk-e támogatni a lakhatást. Erre reagálva, saját forrásból építettük meg a nagyatádi társasházat, amelynek köszönhetően februártól már szobákat és lakásokat is fel tudunk ajánlani kedvezményes bérleti áron leendő munkavállalóinknak” – mondta Claessens Peter, a cégcsoport vezetője.

A vállalat központjától 6 kilométerre lévő házban 11 szobát és 12 lakást alakítottak ki, amelyek igénytől függően bútorozottan vagy bútorozatlanul is bérelhetők.  A két fő számára is kényelmesen lakható 18 m2-es szobákhoz saját fürdőszoba tartozik, míg a konyhát közösen használhatják majd a lakók. A különböző méretű (37-60 m2), kedvező elosztású és erkéllyel is rendelkező garzonlakások pedig ideális életteret nyújtnak az önálló életre vágyó fiatalok számára.

A cégcsoport további telephelyeken is tervezi a lakhatási támogatás biztosítását, jelenleg Csurgón is folyamatban van egy egyszintes régi TSZ iroda átalakítása hasonló céllal.