Az elmúlt időszak esőzései némiképp nehezítették a termények betakarítását, emiatt több esetben csúszott az aratás. Nem volt ez másként a Claessens Group esetében sem, ahol a termesztett takarmánynövények a saját állatok ellátását szolgálják.

Július közepén fejeződött be az árpa aratása, amely esetben az idei évben várt rekordtermés elmaradt. Ennek ellenére a tavalyinál jobb eredmény született, a termésátlag 6 tonna/hektár lett.  A kedvezőtlen időjárás a többi takarmánynövénynek sem kedvezett. A tritikálé aratása augusztus elején, az idén első ízben vetett zab vágása pedig augusztus végén zajlott. Az utóbbi esetében sok szem kipotyogott, ami csökkentette a termésmennyiséget, míg a tririkálénál 4,5t/ha hozamot értünk el. Egyedül a kukorica az, aminek kifejezetten jót tettek a kezdeti esőzések, az aratás várhatóan szeptember közepén kezdődik és november közepén ér véget.

Claessens Peter, a cégcsoport vezetője elmondta, hogy az idei csapadékos időjárás megerősítette, hogy valóban fontos a területek mentén lévő árkok karbantartása, tisztítása, hiszen a megfeslelő vízelvezetés segít abban, hogy az aratást nagyobb leállások nélkül lehessen végezni.