A Claessens cégcsoport novemberben adta át a fejőházban kialakított új oktató- és látogatóközpontját, amely főként a környékbeli, Dél-dunántúli tanintézmények diákjainak fogadására rendezkedett be. 

„Hozzánk érdemes ellátogatnia valamennyi korosztálynak az alsó tagozatostól a középiskoláson át egészen az egyetemista diákokig. Kollégáink minden csoport számára egyedileg összeállított videókkal és játékokkal ötvözött - igénytől függően - két-három órás programot kínálnak, amelyek nemcsak szórakoztatóak, de tanító jellegűek is. Természetesen szívesen fogadjuk más csoportok jelentkezését is, illetve a jövőben nyílt napot tervezünk a környező települések lakói számára” – mondta Claessens Peter, a cégcsoport vezetője.

Az érdeklődők a látogatóközponton kívül megtekinthetik a szántóföldi ágazat műhelycsarnokát is, ahol a mezőgazdasági gépek karbantartását végzik.

A létesítmény létrehozásával célunk az volt, hogy saját tevékenységünk bemutatásával betekintést adjunk a tanulóknak az agráriumban dolgozók mindennapjaiba és a mezőgazdasági munka szépségeibe. A Nagybaráti-pusztán lévő látogatóközpont létrehozása amiatt is szükséges volt, mert a telepen érvényben lévő szigorú állategészségügyi szabályok miatt látogatóink nem mehetnek az állatok közvetlen közelébe.

A központ adottságainak köszönhetően alkalmas tréningek lebonyolítására, így első vendégeink cégünk munkatársai voltak, akik belső képzésen vettek részt. A nyitást követően a Somogyszobi Általános Iskola diákjai is ellátogattak már hozzánk, akik elmondásuk szerint nemcsak nagyszerű élményekkel gazdagodtak, de sok új és hasznos információt szereztek.

Mindazok, akik szívesen megismerkednének tevékenységünkkel, honlapunk „látogatóközpont” menüpontjában tudnak regisztrálni.